A keresztet nem mindig ezen a néven nevezték, így a történetét régi iratok és könyvek között búvárló kutatónak figyelnie kell számos írásmódra. Vörös vagy Veres Kereszt, egy idoben volt Jezsuita kereszt is a neve – ezek hol külön, hol kötojellel, hol pedig egybeírva láthatók, és felidéződik még a Hasító-kereszt megnevezés is. A névváltozások oka, a névváltozatok eredete egyelőre nem ismert. A kereszt nevéhez hasonlóan annak alapanyagát is változó mó- don említik az ismert források, egykor fa keresztről és kő szoborról írnak. A közelmúlt ismeretei alapján kőből való a kereszt, és fémből a rajtalévő korpusz. Természetes folyamat a fizikai átalakulás az ilyen nagy időt megélt szakrális emlékek esetében, egykor minden felújítás, megújítás jelenthetett anyagváltást is, mert mindez a lényegen, a gondolatiságon, a kereszt jelenvalóságán nem változtatott. A keresztállításnak mindig van oka és elozménye, itt az eredeti szándékot sajnos alapító irat hiányában nem ismerjük, töredékesek tehát az ismereteink a kereszt történetére vonatkozóan. Az elso írásos említése 1742-bol származik. Akkor a püspök és a káptalan kötött egy részletes egyezséget, amiben azt is olvashatjuk, hogy a város egyik középkori romépülete a Vörös Keresztnél (ab oriente via Rubra Crucis…) lévő templomrom. Más forrás egyelőre nem utal arra, hogy itt valóban templom lett volna valaha, nem erősítik ezt meg sem az ismert városábrázolások, sem régészeti adatok. De figyelemre méltó az a szándék, hogy 1745-ben Althann Károly püspök, aki különös gondot fordított az egyházmegyében a régi templomok újjáépítésére, egy „templomocskát” akart építtetni a kereszt közelében. Karcsú Arzén történeti munkájában ír arról, hogy a városi tanács foglalkozott a püspök tervével, kérésével. A püspök anyagot és kőmuvest biztosított volna a templomépítéshez, a várostól pedig segédmunkásokat kért. A tanács 6 segédmunkást ígért is, a környékbeli gazdák és zsellérek napi 5 garas fizetésére köteleztettek, hogy a segédmunkát ebbol fedezzék. A templom végül nem valósult meg, ennek okát sem ismerjük. Mindezek tudatában viszont a vöröskereszt alapítóinak, állítóinak lehetett (hangsúlyozott a feltételes mód!) szándéka egy korai templom emlékének a megorzése. Valós ismereteket, tényszeru eredményt ezzel kapcsolatban csak részletesebb, módszeres kutatás hozhatna. Egy 1743. végén megtartott városi tanácsülés jegyzokönyve is említi a keresztet, de egészen más okból. A tanács ekkor 20 pálinka-kocsma engedélyezését hatá- rozta el, egyiket ezek közül a „Vereskeresztnél”. A kereszt tehát itt helymeghatározó szerepű volt, akárcsak Nagy Tamás Mihály 1748 októberében kelt végrendeletében, melyben a „Vöröskeresztnél való takácsnál” említ otthagyott zsákvásznat, arról is rendelkezik, azt is fiaira hagyja. A kereszt idővel nevet adott az elotte álló térnek, és az oda vezető utcának is. Tragor Ignác váci utcaneveket vizsgáló munkái szerint előbb Hasító Kereszt Utsza (1815), majd Kereszt-sor és Kereszt-utca (1823) volt a neve. 1888-ban a hivatalos utcanévadás keretében lett Vörös-kereszt tér és sor az elnevezése, a színében is vörös kereszt akkor a 7. és 8. ház közötti üres telken állt. A váci vöröskeresztnek a helyi népéletben, népi vallásosságban is volt jelentosége. A második világháborúig a nagyböjtben sokan látogatták, innen indult a vidékünkön ismert és gyakorolt Jézuskeresés szokása. Mirkó Ferenc kéziratban megmaradt visszaemlékezése szerint nagycsütörtök este itt gyülekeztek, és innen mentek a hívek a Kálváriá- ra, ahonnan a keresztút és más ájtatosságok elvégzése után hajnalban értek át a Hétkápolnához. Újabb ott elvégzett ájtatossági formák és imák után hajnal 3-4 felé fejezték be a Jézuskeresést. (A középkori húsvéti fénymisztika elnépiesedett maradványa, amikor a hívek virrasztva várják, hogy kel föl az éjszaka sötét sírjából a nap.) Ez a hagyomány a háború idején szűnt meg. A kereszt állapotának megőrzése az évszázadok során többeket foglalkoztatott. Karcsú Arzén írása alapján tudjuk, hogy 1853- ban gondnoka lett Gyikos Mihály személyében, aki 76 frt-ot költhetett a megújítására, bekerítésé- re. Az egyházfiak közül az 1880- as években Soós József, majd Bodonyi Miklós törodött vele, az utóbbi helyreállíttatta, bekeríttette és alapítványt tett a kereszt jövőjét biztosítandó 100 frt értékben. Ugyanakkor perselyből rendelkezésre állt 156 frt. 36 garas is erre a célra. A kegyes alapítványok az idők során elkoptak, a szakrális emlékek, az útmenti keresztek gondozása erősen háttérbe került. Így történt estünkben is. Hosszú évekig gazos telken, méltatlan körülmények között állt, de most sokak összefogásával ismét meg- újult a kisváci vöröskereszt. Történetét a maiak viszik tovább. A keresztet 2010.05.29.-én szentelték újra, Varga Lajos segédpüspök által. (forrás vaci-naplo.hu )
Készen állsz?
Valahol el kell kezdeni. Vágj bele!